2012. október 30., kedd

Itt vagyok, ragyogok!

Sziasztok!


Kicsit mostanában ritkábban hallatok magamról, mert eléggé kiveszi az erőm a versenyekre való felkészülés mind fizikailag, mind mentálisan, de itt vagyok, jól vagyok, minden rendben. Sőt! Most kifejezetten sok energiát érzek magamban, bár ez nem csoda. A szervezetem fel van töltve. Ettem jókat és sokat. Olyan jó érzés volt tegnap is, ma is, hogy bírtam az edzést. Az izmaim tele vannak szénhidráttal, dagadnak is rendesen.

Egy kis élménybeszámoló a hétvégéről:
Túl vagyunk a Superbody-n. Az egyik kedvenc versenyem. Imádom a hangulatát. 

Jó hosszú nap volt. Reggel negyed hétkor már kint voltunk a helyszínen, hogy ne kelljen kilométeres sorban a mérlegelésre várni, majd mentem vissza fodrászhoz, haza barnítani, sminkelni, összepakolni. Dél körül értünk vissza, pihentem, vártam a sorom. Sajnos a modelleken felül csak egy női kategória volt, ami nem túl szerencsés, hisz a legkisebb és legnagyobb között körülbelül tizenöt kilogramm izomkülönbség volt. Így a bíróknak is nehéz dolguk volt. Kétszer kellett színpadra menni, először kettő körül, majd este fél hét környékén. Utoljára még összevetettek minket, majd az eredményhirdetés következett. Negyedik helyezést sikerült elérnem, ami szerintem nagyon jó. Az első három helyezett nálam sokkal izmosabb, nem is vitatkozom a döntéssel. Arra nagyon büszke vagyok, hogy utánuk ÉN következem! Nagyon elégedett vagyok, szerintem megint sikerült megdöntenem az eddigi legjobb formám. Az idei szezonban eddig hétről hétre jobb formát produkáltam, de nézzétek meg Ti is.
Íme a képek időrendben:

Szerintem most voltam a legjobb. 

Hétvégén megint verseny, utána három hét felkészülési időm lesz a VB-re. Várom nagyon. November 24-25, Németország, Alzey. Az lesz a szezon zárása. Még jó messze van, elég megterhelő addig diétázni, de remélem megéri és sikerül kint bizonyítanom. Tavaly sajnos addigra teljesen elfogytam. Idén teljesen másképp csinálom, kevesebb versennyel, több pihenő idővel, más edzésmódszerekkel. Meglátjuk beválik e. 

Köszönöm szépen ez úton is Mindenkinek aki figyelemmel kíséri a sorsom és drukkol nekem!



Ági




 

2012. október 17., szerda

Nem adom fel!

Sziasztok!

Megvolt a második verseny is.
Második lettem a Bodysport Kupán a hétvégén. Életem eddigi legjobb formáját sikerült hoznom. Ötvenkét kilósan álltam színpadra, jól sikerült a töltés, jobban, mint előző héten.
Kicsit csalódott vagyok, mentálisan eléggé megviselt. Jobb eredményre számítottam. Próbálom magam összeszedni a következő versenyre és a felkészülésre fókuszálni. Elég nehezen megy, de nem adom fel! Azzal, hogy indultam ezen a versenyen, kvalifikáltam magam a WABBA VB-re. Megyek is természetesen, de az még messze van. November végén lesz Németországban.

Legközelebb a Superbody-n indulok, ami október 27.-én kerül megrendezésre. Nagyon várom. Tavaly jól sikerült, idén is szeretnék legalább olyan jó helyezést elérni. Most erre koncentrálok. 

Nagyon nagy segítség a párom most is. Jó, hogy nem vagyok egyedül. Támogat mindenben, lelket önt belém, segít tovább mennem akkor is, mikor úgy érzem nem bírom tovább. Néha nagyon nehéz felállni, csinálni. Sokszor úgy érzem képtelen vagyok minden téren megfelelni. Tegnap ilyen napom volt. Nagyon magam alá kerültem. Úgy éreztem nem bírom. Hajnalban kelek, edzek, dolgozom, megint edzek, háztartást vezetek, főzök, bevásárolok, igyekszem jó "feleség" lenni, kicsit társadalmi életet is élni. Néha összecsapnak a fejem felett a hullámok. Úgy éreztem felőröl teljesen.
Ilyenkor hatalmas segítség, ha valaki megölelget, megszeretget.

Szóval itt vagyok és leszek is, NEM ADOM FEL!

Folytatom a diétát és az edzéseket. Kicsit már unom a csirkét uborkával, néha nehezen megy a felkelés hajnali négy órakor és még nehezebben a második edzés délután, de muszáj.
A sok edzésnek és diétának meg is lett az eredménye. A lábam sokkal definiáltabb, mint eddig bármikor. Nagyon büszke vagyok magamra. Nem gondoltam, hogy erre a szezonra ilyen szépen le tudom pucolni, de sikerült. Még soha nem volt ilyen szép. Sokat fejlődtem tavalyhoz képest.

Jön a hosszú hétvége, ennek nagyon örülök. Kicsit lehet szusszanni, legalább dolgozni nem kell. Könnyebb úgy elosztani a feladatokat és a két edzést. Remélem jó idő lesz és ki is lehet mozdulni kicsit. Pont jól jön a verseny előtt.
Próbálok majd feltöltődni ez alatt a négy nap alatt lelkileg és fizikálisan is.

Jó pihenést kívánok Mindenkinek!

Ági

2012. október 9., kedd

Az első megmérettetés

Sziasztok!

Eljött végre az első verseny. 
Már nagyon vártam! Borzalmasan izgulós vagyok, ilyenkor már napokkal előtte alig alszom, kattog az agyam, dübörög a szívem a mellkasomban. Amúgy sem vagyok túl jó alvó, de ilyenkor....
Hangolódom testileg, lelkileg. Elképzelem ahogy állok a színpadon és nyerek.

A mostani versenyre a következő volt a taktikám ürítés és töltés terén. A verseny napja szombat volt, ezért csütörtök reggel edzés után ittam egy fehérje-szénhidrát turmixot. 
Nekem a CarboX vált be. Ízesítetlen, jól illik a kedvenc csokis fehérjémhez.



Ez után semmi szénhidrátot nem ettem egészen szombat reggelig, kizárólag csirkét és uborkát vagy spenótot. Ezt viszont amikor csak éhes voltam, tehát körülbelül két, két és fél óránként. 
A töltést szombat reggel ötkor kezdtem. Két óránként megettem 60 g rizst fehérjével. Színpadra lépés előtt fél órával ettem szendvicset, hogy szépen feltöltődjenek az izmok. Egész jól sikerült szerintem.

Fodrásznál kezdtem fél hétkor, majd irány haza. Párom felkente az első réteg barnítót. Amíg az száradt megcsináltam a sminkem, összepakoltam a cuccom, majd jött a második réteg barnító és így indultunk a helyszínre. Ez így szuper volt, nem kellett ott kapkodni, teljesen készen érkeztem Szentendrére. Sokkal nyugodtabb voltam, mint eddig bármelyik verseny előtt. Regisztráció után lepakoltam az öltözőbe, felpolcoltam a lábam és pihentem.

A verseny nagyon jó volt, sikerült megnyernem az idei első versenyt és ez nagyon nagy pozitív töltést adott.
Köszönöm szépen Mindenkinek aki segített, támogatott és hitt bennem!


Teljes erőbedobással készülök a hétvégi Bodysport Kupára. Kvalifikáló verseny lesz, jól kell teljesítenem. Itt lesz gyakorlat is, amit nagyon szeretek.
Szeretettel várok Mindenkit! Gyertek szurkolni!


Ági