2013. augusztus 5., hétfő

Repül az idő

Sziasztok!

Olyan gyorsan telnek, múlnak a hetek, hogy már a diéta negyedik hetében vagyok. Elkezdtem alakulni, fogyni, de óvatos vagyok, nem akarom magam teljesen elfogyasztani a versenyre.
Minden héten változtatok valamit az étkezésemben és az edzésekben is. Hintáztatom a szénhidrát bevitelt, ami azt jelenti, hogy vannak napok mikor 0, vannak mikor 50-60 g és van amikor 100-120 g szénhidrátot eszem. A nullás napokon körülbelül két óránként eszem 100 g húst 150 g zöldséggel, a többi napokon három óránként eszem. Ez beválik úgy látom. Megállt az első hét drasztikus fogyása, a kedvem is jó és az edzéseket is jól bírom - már persze, ha tudok aludni ebben a trópusi hőségben.
Off szezonban nem edzem hétvégén, de három hete visszaálltam a hétvégi edzésekre is. Mindkét nap kardiózom egy órát. Reggel hatra kimegyek a sportpályára és köredzést végzek futás, kitörés, guggolás. Ez a kedvencem. Több kalóriát égetek el vele, mint az edzőtermi kardiógépek bármelyikén, friss levegőn vagyok, nagyon jó tényleg!
Egyenlőre még nem tettem vissza a napi két edzést, mert még nagyon korán lenne. Adok még magamnak két hetet, utána jöhetnek a hétköznap délutáni kardiók is.

Összevariáltam erre a hónapra is a táplálék kiegészítőket, ezen is változtattam egy kicsit.
Most az alábbiakat szedem:
- multivitamin for Women, C vitamin, D vitamin
- Omega 3
- izületvédő
- L-Glutamine, BCAA + B6
- fehérje Iso Whey Zero, estére Pro Enzy Fusion
- Creatine pH-X 210
- Ca-Mg-Zn
- L-carnitine + Crome
- Super Fat Burner
- Ginko Biloba + Lecithin

Két új dolog van benne amit eddig nem szedtem, illetve nem ezt szedtem:

 

Remélem ezek segítségével zsírmentes, szálkás izomzatot sikerül kiépítenem.

Közben persze azért élem az életem, nem maradhatnak el a jó kis nyári programok. Múlt héten Surányban voltunk barátokkal kerti grillezésen, sütögetésen. Én ide is vonultam a hűtőtáskámmal, a grillezett dolgok közül pedig csipegettem egy kis lilahagymát és cukkinit. Sajnos ennyit szabadott csak, de sebaj. Jó illata volt nagyon a sült kolbászkáknak, bacon chips-nek, de agyban már annyira rá vagyok állva a versenyre, hogy abszolút nem okozott gondot.

A legjobb program vasárnap volt. Anyukámmal voltunk thai masszázson. Ez is a ritka alkalmak egyike volt, hogy együtt csináltunk valamit. Én egy órás hát masszázst kértem, mert mostanában nagyon fáj a hátam, főleg a jobb oldalon. Ez az irodai munkám átka. Jól megdolgoztak az biztos! Nem is értem, hogy van abban a csöpp nőben annyi erő!

A héten elvileg összevágjuk a verseny zenémet is, jövő héten pedig elkezdhetem összerakni a gyakorlatot.
A ruháimat már kigondoltam, drága Hajnihoz bejelentkeztem az igényeimmel. Imádom ezeket az előkészületeket!

Hamarosan újra jelentkezem!

Ági

2013. július 22., hétfő

Túl az első héten

Sziasztok!

Eltelt a diéta első hete, mondhatom nem eseménytelenül, de vegyük szépen sorjában.

Először is a táplálkozás és edzésmódszerekkel.
Mivel vasárnap csaló kaját is és sokat is ettem, úgy gondoltam, hogy az első hetet keményen kezdem. Hétfőtől péntekig nulla szénhidrátos napokat tartottam. Két és fél, három óránként ettem 10 dkg csirkemellet 15 dkg zöldséggel, edzés után és lefekvés előtt turmixot ittam. Eközben megittam 5 liter vizet és megemeltem a glutamin bevitelt. Emellett változatlanul volt reggelente súlyzós edzés és kardió is. Ez körülbelül 50 perc súlyzós edzést és 40-50 perc kardiót jelent. Az energiaszintem abszolút nem esett le, teljesen jól bírtam, mind testileg mind lelkileg is.
Visszaálltam a hétvégi edzésre is. Szombaton és vasárnap reggel is elmentem futni, rögtön felkelés után éhgyomorra. Ezt csak szezonban csinálom, nincs a futáshoz hozzászoktatva a szervezetem, ezért keményen meg kellett küzdenem vele. 
Az volt a taktikám, hogy 5 kör futás - 1 kör kitörés, 3 kör futás - 1 kör kitörés, 2 kör futás - 1 kör kitörés, végül 1 kör futás. Ez kereken egy óra kardió. Nagyon jól esett, reggel volt, szabadban futottam, csak a végén alig bírtam felvonszolni magam a lakásig. 
Változtattam a napi étrendeken is. Szombaton edzés után megettem 50 g szénhidrátot, vasárnap pedig edzés után és kora délután is 50-50 g szénhidrátot. Ez most nálam zabpehely volt fehérjével, glutaminnal.

Egy hét elteltével a mérleg 4 kilóval mutatott ma reggel kevesebbet. 70 kilóról indultam, most kereken 66 vagyok. Természetesen ez nem fog ilyen gyors ütemben folytatódni. Hátra van még 11 hét az első versenyig.

Mint az tudjátok én a diéta alatt sem szoktam bezárkózni, mindent meg lehet oldani, csak akarni kell.
Több programom is volt a héten, mind szuper volt.

Az első egy apa-lánya nap volt szerdán. Éleslövészeten voltunk, életemben először láttam közelről és fogtam kézbe fegyvert. Nagyon kedves és szakavatott bácsi tartott egy rövidke oktatást, hogy miféle fegyverekkel is fogok lőni, hogyan kell azokat fogni és célozni. A fegyvereink közt volt egy 9mm-es Cz 75, egy Glock 19, egy 357 Taurus, az új skorpió géppisztoly és egy 7.62-es Vz 58. Kaptunk védőfelszerelést és kezdődhetett a móka. Én mentem először, apu utánam. Nekem a legjobban a géppisztolyok tetszettek. 

 
Összesen 5 fegyverrel lőttünk, mindegyikkel 6 lövést lehetett leadni. Az első két fegyverrel még kicsit bizonytalan voltam. A harmadik a forgótáras volt, az nem tetszett annyira, de a két utolsó az már állat volt. Addigra már ráéreztem a lényegre, pontosabban tudtam célozni, nagyobb volt a sikerélményem is.
Ez látszik is. Feketébe csak a két gépkarabéllyal sikerült belelőnöm.
Nagyon jó élmény volt, szerintem megyünk máskor is, főleg, hogy a sörétes és mesterlövész puskákat most nem sikerült kipróbálni.
Jó volt apuval kettesben csinálni valamit, shoppingolni csak nem vihetem.






Szombaton szépségnapot tartottam, voltam arckezelésen, szempilláztam, csavarogtam.
Vasárnap pedig barátokkal voltunk állatkertben, sétálni a ligetben és végül moziban. Ha nem voltatok idén még az állatkertben én csak ajánlani tudom! Nagyon jól meg van csinálva, be lehet menni a kis- és nagy sziklákba, testközelből lehet nézni sok-sok állatot, rengeteg interaktív dolog van. Igényes és szórakoztató felnőtt fejjel is. Mi simán elsétálgattunk benne öt órát.

Ezekre a programokra viszem a hűtőtáskám. Elfér benne minden ami kell. Előre bedobozolva az étkezések, víz, táplálék kiegészítők. Nem csábulok el, nem esik nehezemre a többiek mellett ülni mikor lángost esznek vagy pattogatott kukoricát, hiszen ha nem teszek meg mindent a cél érdekében felesleges is csinálni. Mostanában azt mondogatom magamnak, hogy az étel csak egy tárgy, nehogy már legyőzzön!










Legyen szép napotok! Nemsokára jelentkezem! Kitartást mindenkinek!!!

Ági

2013. július 15., hétfő

A varázslatos Plitvice

Sziasztok!

Hétvégén Horvátországban jártam egy csodálatos kiránduláson a Plitvicei-tavaknál.
Egy napos, buszos utazáson voltunk, ami egyrészt olcsó, másrészt jó fárasztó, de én bírom az ilyen kiruccanásokat.


Pénteken éjfélkor indult a buszunk. Előtte itthon egy-két órácskát szundítottam, de nem sokat. Mindig izgulok, várom hogy menjünk már és nem tudok aludni, pedig tudtam, hogy a buszon még annyira sem fog menni. Az út két megállással együtt nyolc órát vett igénybe, így reggel nyolcra értünk a nemzeti park bejáratához. Az idegenvezetőnk  már a megérkezés előtt a buszon ellátott minket információkkal, érdekességekkel, így sok mindent megtudtunk a helyről. Megkaptuk a belépőjegyeket, majd délután ötig szabad program volt. Ezt nagyon jónak találom, hiszen eltérő korú, fizikai állapotú emberek utaztak együtt, nem egyforma igényekkel és teljesítő képességgel. A park hatalmas területen fekszik, hajó és buszjárat is közlekedik benne. Több túraútvonal is van, mindenki saját maga oszthatja be az idejét. Mi természetesen a leghosszabb utat választottuk. Ez ígérte a legnagyobb kihívást. Hajóra és buszra eszembe sem jutott felülni. A jegy hátoldalán volt egy kis térkép, így könnyű volt tájékozódni, bár olyan jól ki van táblázva minden, hogy lehetetlen eltévedni. A tavakat százkilencven-kétszáz vízesés köti össze. A víz színe a kékek és zöldek minden árnyalatában játszik és olyan tiszta, hogy elképesztő! Rengeteg halacskát láttunk. A közlekedést fából kiépített utak segítik, így könnyen át lehet kelni a tavakon, közelről lehet nézni a vízeséseket. Vannak pihenőhelyek éttermekkel, asztalokkal, ha elfárad az ember le lehet csüccsenni enni, inni. Nem vagyok nagy sörös, de akárhol járok (és nincs még versenydiéta) megkóstolom a helyi főzésű sört. Ez most sem maradt el, ittam igazi horvát sört (bár nekem túl keserű volt). Nem tudom mekkora szintkülönbséggel, de összesen húsz-huszonöt kilométer gyalogoltunk. Felért egy jó kis edzéssel. Olyan hegymenetek voltak benne, hogy már ott éreztem, másnapra izomlázam lesz. Így is lett.
Délután négy óra körül végeztünk, volt még egy óránk az indulásig. Kiválasztottunk egy jó kis hangulatos éttermet és pihentünk. Élveztük a jó időt, a levegőt. Nagyon jó volt!
Sajnos a visszaút sem volt rövidebb, így éjjel egy órára értünk vissza. Hulla fáradtan, de boldogan dőltem ágyba.
Nagyon sok szépet hallottam már erről a területről, de a valóság minden elképzelésemet felül múlta. Ajánlom mindeninek, megéri elmenni ide.



Idén ezek az egy napos kirándulások teszik ki a nyaralást, de nem bánom. Így voltunk már Olaszországban, Lengyelországban, most Horvátországban és megyünk még augusztus elején Szlovákiába a Magas-Tátrába is. Ha összedom a napokat elmondhatom, hogy nyaraltam.

A versenydiéta mától elkezdődött, kezdem a felkészülést az őszi szezonra, de azért várnak még rám remek programok a nyáron. Ez idő alatt is meg lehet oldani mindent, meg is szoktam (ezt már tavaly is olvashattátok). A barátokat, a családot ilyenkor sem kell elhanyagolni, ezen felül nekem is van igényem egy kis kikapcsolódásra ilyenkor is.

A héten is vár rám egy remek program. Apa-lánya nap lesz, de többet nem árulok el.

Ági





2013. július 1., hétfő

Csupa rossz lap. És?

Sziasztok!

Mostanában rossz lapokat osztott a sors, kicsit rám járt a rúd, sajnos. Mint ahogy olvashattátok a kezem és a lábam kikészült, így pár hétre parkoló pályára kerültem.


Jó pár hete fájlaltam már a csuklóm, de edzeni bírtam tőle, inkább a hétköznapi dolgok okoztak nehézséget, mint a számítógépen való munka, a hüvelykujjam hátra és fel irányú mozgatása. Így az edzést folytattam egészen addig, míg egy rossz mozdulat után éreztem, hogy elpattan valami, elzsibbadt a kezem és minden mozdulat iszonyúan fájt. Nem volt mit tenni, bementem a Honvéd Kórházba a sebészeti ambulanciára. Jó pár óra várakozás, kétszeri röntgen után kiderült, hogy a csuklómban mikrotörések keletkeztek, mellette begyulladt az izom, ín, ideg kapcsolat. Egy hétre gipszbe tették, majd egy hétre sínbe.
Gondolhatjátok! Nekem eddig még sosem volt eltörve vagy begipszelve semmim. Jobb kezes lévén minden kis dolog nehézségeket okozott. Megtanultam bal kézzel enni, fogat mosni, fésülködni, mindent, de nem is ez volt a legrosszabb. Otthon üljek két hétig? Én? Na nem! Edzeni sajnos nem lehetett semmit, még kardiózni sem (mert nem szabadott beizzadni a gipsz alá), nem tudtam vezetni, meg voltam lőve....egy darabig.
Két napig bírtam otthon, aztán elindultam. Sétáltam, metróra ültem, csak ne kelljen egész nap otthon bámulni a falat. Jó kis sétákat tettem, elintéztem minden dolgomat gyalog és tömeg közlekedve. Ami kellemes meglepetés volt, hogy mennyien akartak segíteni, átadni a helyüket vagy csak megkérdezték mi történt. Nem gondoltam, hogy a mai világban ezt fogom tapasztalni. Köszönöm mindenkinek a kedvességet, a családomnak és a páromnak a törődést, drága Lacinak a gyorssegélyt!
Szponzorom, mint tudjátok a protein-vitamin (BioTech USA Pólus Center). Az elmúlt évek alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Most is, mikor meghallották mi a baj Laci rögtön ellátott minden jóval.
Kitaláltuk, hogy is hozzuk helyre a kezem.
A kúra tehát a csontjaim és ízületeim védelmére a következő:
- Glutamin nagy mennyiségben (napi 3-4 alkalommal)
http://www.protein-vitamin.hu/aminosavak-2/100-l-glutamine-240g-2-110
- Arthro Guard Gold ízületvédő:
http://www.protein-vitamin.hu/zuletjavitok-5/arthro-guard-gold-120-tabletta-2-56
- Grapefruit mag kivonat:
http://www.protein-vitamin.hu/egeszsegmegorzes-antioxidansok-48/grapefruit-seed-60-tabletta-2-155

- Ca-Mg-Zn:
http://www.protein-vitamin.hu/vitaminok-es-asvanyi-anyagok-17/ca-mg-zn-100-tabletta-2-125

- D vitamin
http://www.protein-vitamin.hu/vitaminok-es-asvanyi-anyagok-17/vitamin-d3-60-tabletta-2-288


 Úgy érzem beválik, csak ajánlani tudom, ha valaki hasonló problémával küzd. Sokkal jobb a kezem, de azért óvatosan edzem, sokat jegelem, mert nem szeretném, ha hátráltatná a felkészülésemet.

Második körben a lábamról írok, sajnos még az sem jött rendbe, pedig pihentettem két hetet. Semmit nem használt. Begyulladt a térdem a hajlító oldalon. Pihenő fázisban fáj, mikor ülök vagy fekszem, nem bírom behajlítani vagy a súlyom ráhelyezni. Voltam vele az ortopédián, ezt is megröntgenezték, de hála az égnek a térdeim szépek, nincs nagy gond. Megdicsért a doktor bácsi, azt mondta jól csinálom, nincs eldeformálódva, elkopva, mint sok rosszul guggolónak. Felírtak rá egy tíz alkalomból álló fagyasztásos fizikoterápiás kezelést. Most ezt nyűvöm, utána megyek ultrahangra majd kontrollra.
Erre Hialuron kapszulát szedek most, mert az ízületi folyadék kevés, illetve ha kitolódik valamelyik irányba akkor fáj.

Itt tartok most. A kedvem nem vette el ez sem. Nagyon izgatott vagyok az őszi szezon miatt. El kell kezdenem a felkészülést és a diétát is nemsokára. Jön a kedvenc részem, kitalálni a fellépő ruhát, zenét, koreográfiát csinálni. Annyit elárulok, hogy vannak ötleteim.

Nemsokára jelentkezem! Egy-két kiruccanás még lesz a közeljövőben amiről beszámolok nektek is, de ezekről sem árulok el még semmit.

Ági

2013. május 3., péntek

Kalandozás a múltba

Sziasztok!

A héten két napos kiránduláson voltam Lengyelországban. Megnéztük Krakkót és az auschwitz-brikenaui koncentrációs tábort. Jó rohanós és fárasztó volt utazással együtt két napba besűríteni, de megérte. Kaptunk magyar idegenvezetőt mindenhol, így tényleg sok információt megtudtunk.
Első nap megérkeztünk Krakkóba. Elfoglaltuk a szobáinkat és indultunk is városnézésre. Körbevezettek minket az Óvárosban. Nekem ez tetszett a legjobban. Az egészet egy négy kilométer hosszú park öleli körbe. A házak és a város hangulata kicsit Budapestre emlékeztetett. Megnéztük a Wawel székesegyházat, a Királyi kastélyt, a Mária templomot, a városfal maradványait, a Posztócsarnokot, a Flórián kaput és a város főterét. Gyors volt a tempó, de szerettünk volna minél többet látni a városból, így inkább kapkodtuk a lábunkat. Este hét óra körül végeztünk, éhesen, szomjasan. Kerestünk egy nagyon hangulatos kis helyet a főtéren és végre leültünk. Diéta ide vagy oda megkóstoltam a lengyel sört és élveztem a tér hangulatát. Már besötétedett mikor elindultunk vissza a szállodába.

Másnap reggel indultunk Auswitzba. Megmutatták az egyes és kettes (birkenaui) tábort is. Elég megrázó élmény volt és mintha az időjárás is rá akart volna tenni egy lapáttal. Hideg, borús és szeles idő volt, a hangulatnak pont megfelelő. Elképesztő miket láttam, mire kényszerítettek embereket, miket műveltek velük. Nem is részletezném, aki kíváncsi a megnézheti képekben.


Most nekem off szezon van, belefér néha egy kis csaló kaja, de a törekszem tiszta táplálkozásra ha tehetem. Mivel jön a nyár, mindenki utazgatni akar egy kicsit elárulom, hogy én mit szoktam ilyenkor tenni. Most nem vittem magammal hűtőtáskát, ezért csak első napra dobozoltam. Négy adag csirkehúst vittem zöldséggel, amit három óránként ettem meg. Másnapra csomagoltam pufirizst, zöldalmát, fehérjeturmixot és protein szeletet. Inni vittem minden napra két liter ásványvizet és a kulacsom amibe Iso Rade izotóniás italport kevertem. Most kóstoltam először, hát mit ne mondjak isteni! Főleg a naracs-mangós!

http://www.protein-vitamin.hu/legujabb-termekeink-62/iso-rade-40g-2-274

 Reggeli ziláltság. :)


Érdemes kipróbálni, csak ajánlani tudom!










Összességében jó kis kirándulás volt, egyszer szerintem érdemes megnézni!


Ági

2013. február 17., vasárnap

Karneváli forgatag

Sziasztok!

Bakancslistám egyik pontja kipipálva. Többször voltam már Velencében, de a karnevált még soha nem sikerült eddig megnéznem. Idén végre ez az álmom is teljesült, nem is akárhogy. A karnevál záró hétvégéjére érkeztünk és mondhatom ezt tényleg látni kell. Rengeteg ember, karneváli forgatag, gyönyörű jelmezek.
Nézzük sorjában.

Non stop buszos utazással mentünk. Ez elég fárasztó, de cserébe olcsó és nem nekünk kell vezetni. Kárpótolt viszont a remek társaság, csak velük egykorúak jöttek, köztük barátok és ismerősök is. Az utazást Petőfi Tamás szervezte, ez úton is köszönöm neki a lehetőséget! Ötvenhatan voltunk összesen egy jól fűtött, hatalmas busszal mentünk. Este tizenegy órakor indultunk és reggel kilenc körül parkoltunk le Velence határában. Gyors öltözés (rétegesen, mert fázni azt nagyon nem szeretek) és indulás is a városba. Itt sosincs kevés ember, de most aztán tényleg rengetegen voltak! A város határától kis sikátorokon keresztül besétáltunk a Szent Márk térig. Mindenhol gyönyörű jelmezekbe bújt emberek, álarcos sokadalom. Azt se tudtam hova kapjam a fejem. 


Megnéztük a Sóhajok hídját majd hajójegyet vettünk, hogy át tudjuk menni a két híres szigetre. Az egyik az üvegről híres Murano, a másik a csipkéjéről híres Burano. A hajóút nem rövid, csak állni lehetett, de megérte. A két kis sziget gyönyörű! Nagyon hangulatosak, kis színes házakkal.

Találtunk egy kis pizzázót és ettünk igazi olasz pizzát. Nekem nagyon ízlett! A tészta nagyon vékony volt, a szósz rajta isteni és természetesen olasz kolbásszal a tetején.
Már este volt mire visszaértünk Velencébe. Kiadós sétával visszamentünk a Szent Márk térre, ahol tetőfokára hágott a hangulat. Koncertek, ünneplő tömeg, jókedv. Este már tényleg mindenki be volt öltözve, mindenhonnan zene szólt, táncoltak, énekeltek. Megvettük a pár apróságot amit szerettünk volna és elindultunk vissza a buszhoz. Az időjárás is nekünk kedvezett. Egész nap jó idő volt, nem fáztam és csak akkor kezdett esni mikor már majdnem a busznál voltunk, akkor viszont nagyon rákezdett. Okosan felszerelkeztem az útra vitaminokkal, így nem volt semmi baj. Nyomattuk magunkba a C vitamint. 




Reggel kilenctől este kilencig mentünk, a lábam iszonyúan sajgott, a derekam le akart szakadni, de szuper élmény volt! Ezt tényleg látni kell!

Ági
 

2013. február 5., kedd

A mozi négyszer

Sziasztok!


Mostanában kicsit ritkábban írok, mert hála az égnek nyugalomban telnek a napjaim. Minden zajlik a megszokott kerékvágásban. Csinálom a jól bevált napirendem. Reggel edzés, majd munka, délután pedig főzők, Nike-zom, vásárolok vagy kikapcsolódom valamilyen formában.

Az elmúlt két hetem a mozizás jegyében zajlott. Még versenyen nyertem, illetve az egyik barátunktól is kaptunk ajándék mozijegyeket amiket január 31-ig lehetett beváltani. Imádom a jó filmeket, moziba járni szintén, úgyhogy nem hagyhattuk őket kárba veszni. Négy filmet sűrítettünk alig két hétbe, de mind jó választásnak bizonyult. Csak ajánlani tudom a Jack Reacher-t, A hobbit-ot, a Djangó elszabadult-ot és A gengszertosztag-ot is. Egyikben sem csalódtam! Szuper volt mind! Négy nap, négy stílus. 

Mivel szorított az idő, így hétköznap estére is becsúszott két film. Ezzel mindig csak az a bajom, hogy nem bírok fennmaradni, illetve másnap reggel felkelni. A hajnal négy órai kelést csak akkor tudom kivitelezni, ha este időben lefekszem, főleg hét vége felé. Volt már rá példa, hogy szégyenszemre elaludtam a moziban. Pedig még érdekelt is a film!

Ilyen esetekre tartogatom a különféle energizálókat. A kávéról teljesen leszoktam. Az ízét nem szeretem (kivéve vanília fagyival, sok tejjel, tejszínhabbal, de ugye azt nem lehet), ezért nem okozott nagy problémát. Nem szedem őket állandó jelleggel minden nap, ezért a szervezetem nincs is hozzászokva, így ilyenkor szuperül érvényesül a hatásuk.

Két kedvencem van.

Az egyik a Gold Energy kapszula. Tartalmaz koffeint és taurint is. Ezt akár reggel, akár délután érzem szükségét bevehetem. Ha reggel van akkor kettőt szoktam bevenni, délután, például a hétköznapi mozi előtt egyet. Így simán végig tudom nézni a filmet és este aludni is tudok tőle.



A másik az Enegry Shock ampulla. Ezt reggel szoktam alkalmazni, mikor egy hosszúra sikerült nap után nagyon későn kerülök ágyba. Felkeléskor rögtön megiszom, mire a terembe érek felébredek és elég energiát érzek magamban az edzéshez (még láb napokon is). 

http://www.protein-vitamin.hu/energizalok-26/12-hour-energy-shock-1x25ml-2-152


Ez a két vésztartalékom van, nálam működik. Próbáljátok ki!

Szép napot!


Ági