Sziasztok!
Itt az év és a szezon vége is. Nézzünk egy kis összefoglalót.
Én az a típus vagyok aki egész évben edz, nem csak szezon előtt (sajnos ismerek olyat). Úgy gondolom, ha fejlődni akar az ember akkor ez elengedhetetlen. A tavaszi szezont kihagytam, nem indultam egy versenyen sem, mert szerintem egy őszi versenyidőszak után tavasszal is bekészülni fizikai, mentális és anyagi téren is nagyon megterhelő. A másik ok pedig, hogy a két szezon között olyan kis idő telik el, hogy kézzelfogható, látható fejlődét produkálni nehéz, majdnem lehetetlen. Nekem.
Így januártól elkezdtem az őszi versenyekre való felkészülést. Tömeget növeltem, megpróbáltam átalakítani a hiányosságaimat, építkezni vagy pucolgatni ahol kell. Próbáltam az arányaimon változtatni.
Heti hat-hét edzés, súlyzós és kardió egyaránt. A diétát augusztus elején kezdtem, onnantól fixen heti hat súlyzós edzés, hét kardió. Szeptember közepétől kezdtem el napi kétszer kardiózni. Heti öt nap reggelente ment a súlyzós edzés és 40-50 perc kardió, délutánonként plusz egy óra kardió. Hétvégén reggel súlyzós edzés egy óra kardióval, vasárnap csak egy óra kardió. Így készültem az október közepén induló versenyidőszakra.
Lássuk hogy is sikerült. Ezek lettek munkám gyümölcsei:
2012. október 06. Dunakanyar Kupa 1. hely
2012. október 14. Bodysport Kupa 2. hely
2012. október 27. Superbody 4. hely
2012. november 03. WBPF Magyar Nemzeti Testépítő Bajnokság Athletc 1. hely, FitLady 2. hely
2012. november 24-25. WABBA Világbajnokság, Németország 2. hely
Úgy gondolom nagyon jól sikerült.
Tavaly kilenc hét alatt nyolc versenyt vállaltam be. Borzalmasan megterhelő volt, a végére teljesen elfogytam. Idén ezt már okosabban csináltam. Megválogattam min indulok el, több szünettel a versenyek között.
Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb voltam végig.
Nagyon sokan támogattak és drukkoltak nekem. Rengetek segítséget kaptam, sok kedves embert ismertem meg.
A párom, családom és barátaim végtelen türelméért és támogatásáért nagyon hálás vagyok. Minden helyzetben mellettem álltak. Nélkülük nem ment volna.
Külön köszönet szponzoromnak a protein-vitaminnak, személy szerint Kellermann Ildikónak és Lászlónak. Óriási segítséget nyújtottatok, sose fogom tudni eléggé meghálálni. Nem csak a rengeteg táplálék kiegészítőre gondolok, hanem komplexen a lelki támogatásra és minden egyéb segítségre. A szuper melegítőre, fotózásokra és hogy mindent első szóra megkaptam. Tudom, hogy most pirultok, de akkor is.
Köszönöm a gyönyörű versenyruhákat Ligeti Hajninak. a gyakorlatomat Czine Szilvinek, a zenémet Puja Rolandnak, Hegedűs Anitának a szakmai tanácsokat, Pintér Ferinek a támogatást, a Teve Szolinak a barnulást. Remélem nem felejtettem ki senkit.
Mindenkinek köszönöm! Azoknak is akik a közösségi portálokon írtak nekem. Rengetegen drukkoltak, gratuláltak. Sokszor nagy löketet adtak ezek a levelek, hogy ne adjam fel.
Az biztos, hogy nincs megállás. Készülök a következő szezonra, ígérem hallani fogtok rólam!
Ági
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése