Sziasztok!
Elindult a 2013-as év, én is elkezdem az idei szezonra való felkészülést. Ahogy tavaly is, úgy ebben az évben is célom, hogy fejlődjek. Felhasználva az eddig szerzett tapasztalataimat, még jobban ismerve magam, új edzésprogrammal még jobbat hozzak ki magamból.
Hétfőtől újra teljesen tisztán étkezem. A fejlődés érdekében kicsit több szénhidráttal, sok hússal és zöldséggel. Sajnos nagy kedvenceim a gyümölcsök, de most megint száműzöm őket egy időre. Megmarad a napi hat étkezés, de most kétszer eszem naponta szénhidrátot (a szokásos napi egy helyett). Edzés után először (rizs), majd ebédre (rizs vagy lencse). Az ebéd a "zsíros" étkezés, ilyenkor teszek pár szem mandulát vagy kesudiót is hozzá. A többi étkezés mind csak csirke és zöldség. Lehetne pulyka vagy hal is, de a csirkét szeretem. Zöldséget most bátran variálok, így eszem spenótot, brokkolit, uborkát, cukkinit, tököt, jégsalátát.
Kedvenc ételízesítőm a szójaszósz lett. Teljesen rákattantam. Nem kell mellette sózni a husit és nagyon finom ízt ad neki. Próbáljátok ki!
Összeválogatom a táplálék kiegészítőket is, kicsit mindig változtatok rajtuk, attól függően mi a cél. Most a fejlődés, ezért ennek megfelelően kell kitalálni mi nekem a legjobb.
A lista tehát:
- multivitamin
- C vitamin
- fehérje
- aminosav
- creatin
- nitrox
Aminosavból váltok, most az Amino 5300-at próbálom ki.
Creatinból a BRUTAL termékcsalád ATP-jét.
http://www.protein-vitamin.hu/kreatinok-6/brutal-cre-atp-120-kapszula-3-162
De a legjobban az új NITROX-ra vagyok kíváncsi!
http://www.protein-vitamin.hu/nitroxok-9/nitrox-therapy-680g-2-270
Csak jót hallottam róla, alig várom, hogy kipróbáljam!
Így vágok hát neki az új évnek. Sokat várok tőle. Új lehetőségek, új versenyek, új kihívások!
Nagyon boldog, sikerekben és edzésben gazdag új évet kívánok Mindenkinek!
Ági



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése