Kicsit kaotikus volt az elmúlt hetem. Az edzőtermet felújítják, máshova kellett járnom egy hétig edzeni. Ezt nem annyira szeretem. Nem a megszokott környezet, nem a jól ismert gépek, nem tudok olyan gördülékenyen leedzeni.
E mellett a munkahelyem is elköltözött és költözik még most is. Mindenhol változások, amik kicsit elvonják a figyelmemet.
Sajnos eltelt a szezon előtti utolsó pihenésem is. Egy pár napot itthon töltöttem, kicsit utolértem magam, elintéztem ezt-azt, és marad egy kis időm magamra is. Edzés után nem rohantam, egyik nap kifeküdtem napozni és olvasni egy órácskát, másik nap pedig szaunáztam. Élveztem nagyon.
A hét csúcspontja, hogy szombaton egy fergeteges lagziban voltunk! Nagyon jó volt! A Sziráki kastélyban tartották a szertartást és a lagzit is, gyönyörű volt. Elkelt az egyik legjobb barátnőm és megtisztelő volt, hogy a koszorúslánya lehettem.
A diétával nagyon jól álltam, túl jól is. Mivel eléggé odafigyelek mindig arra, hogy mit eszem, korán kezdtem neki a versenydiétának. Elkezdtem beszáradni, felül már tiszta szálka voltam, a súlyom egy hét alatt lement 59 kilóra. A múlt hetet ezért még lazábbra engedtem. Több szénhidrátot ettem, és megengedtem magamnak a zsírszegény túrót is néha. Csaló nap volt a lagzi napja, de az eleve így volt tervezve. Bőven belefért.
Mától újra gőz erővel indul a diéta. Nincs több csalás, de nem is bánom! Holnap reggel nyit a megszokott edzőtermem is, semmi sem zökkenthet ki.
Nagyon várom már a versenyeket, be vagyok sózva.
Jöhet a kemény edzés és diéta.
Az étrendem a következőképpen áll össze:
- reggel felkeléskor turmix
- napközbeni étkezések 7, 9.30, 12, 14.30 (10 dkg csirkemell, tonhal vagy tojásfehérje + uborka, brokkoli vagy spenót)
- edzés után 60 g rizs+fehérje vagy szénhidrát+fehérje turmix
Nekem az ízesítetlen Carbox vált be.
- esti étkezés 19-20 között (tartalma, mint a napközbenieknek)
- lefekvés előtt fehérje turmix
Edzések: heti 6 súlyzós edzés + 40 perc kardió, heti 1 nap csak kardió 60 perc
Végezetül egy kép Nektek, milyen is voltam koszorús lánynak.
Ági


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése