2012. szeptember 2., vasárnap

Ami jár az jár

Wellness - a testi, lelki jólét, avagy add meg a testednek és lelkednek ami kell neki.

Az ember társas lény, én különösképpen, de minden héten kell egy kis idő, mikor csak magammal foglalkozom. Minden hétvégét igyekszem úgy alakítani, hogy ez meglegyen. Egy kis wellness, akár otthon. Rendbe kell tennem a testem és a lelkem egyaránt. Ilyenkor kicsit magamba szállok, kikapcsolok, rendbe rakom magamban a dolgaim, és közben megpróbálom a testem is kicsit összekapni. Megújítom magam kívül, belül. Igazi nőhöz méltóan rendszeresen karban tartom, ápolom a bőröm, hajam. Egy-egy ilyen kis otthoni wellness után sokkal jobban érzem magam, feltöltődöm, és frissebb vagyok.

Ezen a hétvégén ez így nézett ki. Szombat délután, mikor már kész voltam az edzéssel, főzéssel, és megcsináltam minden (szó szerint minden) dolgom elvonultam a fürdőszobába. A haj ápolásával kezdem. Két deci ricinus olajat egy deci kókuszzsírral összekeverek és a mikróban megmelegítem. Hozzákeverek egy tojás sárgáját és vattapamaccsal felviszem a hajam tövére, majd a végekre is. Kicsit hajszárítóval rámelegítek, folpackkal dunsztot csinálok rá és betekerem egy törölközőbe is a fejem. A melegítés segít, hogy a hatóanyagok gyorsabban és jobban felszívódjanak. Ezt a kis csomagot minimum 2-3 órán át fent kell hagyni, de én ötöt szoktam. A ricinus olaj nagyon jó hajhullás ellen is, a haj pedig selymes és puha tapintású lesz. Ricinus olajat kimérve lehet venni a patikába körülbelül háromszáz forintos tétel.
Ez után vettem egy illatos fürdőt, közben pedig a kedvenc újságjaim lapozgattam. Ilyenkor ellazulok, kikapcsolok. Minden hétvégén leradírozom a bőröm, nem csak az arcomon, hanem az egész testemen. Ehhez két anyagot használok. Mindkettő nagyon olcsó és hatásos (és egyébként ezeket használják a drága szalonokban is). Az egyik a tengeri só, a másik pedig az őrölt kávé (lehetne még cukros radírt is csinálni, de nem tartok itthon cukrot). Veszek a markomba egy jó adagot, és végigdörzsölöm vele a bőröm. Arcra is nyugodtan használjátok, próbáljátok ki őket! Méregtelenít, gyorsítja az anyagcserét, frissít, nagyon selymes és puha lesz tőlük a bőr. Egy kiló kávé vagy só nagyon sokáig elég, és nem utolsó sorban költséghatékony is.

Ellazultam, kikapcsoltam, végigolvastam a Cosmo-t, nem gondolkodtam közben a megoldandó problémákon. Hagytam, hogy az agyam a testemmel együtt rehabilitálódjon, ledobja a heti stresszt.  Közben szép lett a bőröm, puha lett a hajam, és megújulva jöttem ki a fürdőből.

Ezt a kis home made wellnesst nálam egy jó szoláriumozás szokta követni. Ez több okból is jó. Egyrészt ledörzsöltem az elhasznált hámsejteket a testem minden részéről. Ilyenkor hatásosabb és tartósabb a szoli, nincs rajtunk fedő kosz és és elkopott bőrsejtek.  Mindig használok szolárium krémet is. Védi a bőröm, és így még szebb szín érhető el.
Másrészt a wellness része nálam ez a fény és meleg terápia is.  Imádom! Befekszem, felhangosítom a zenét és élvezem a meleg "napsütést".


Köszönöm a Teve Szolinak ez úton is a mai barnulást! 

Egy kis extra segítséget nyújt a bőrünk karbantartásához a Hyaluronic & Collagen bőrmegújító, fiatalító, ránctalanító kapszula.


Ezek az én kis titkaim.

Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése