Sziasztok!
Aki ismer tudja rólam, hogy nagyon szeretem a rendet, a szervezettséget az élet minden területén. Előre megtervezem minden hetem, és azon belül minden egyes napot. Előre tudom mit és mikor csinálok, nem csak az edzés terén. Öt hetente fixen fodrászhoz járok, négy hetente kozmetikushoz, három hetente körmöshöz, ha esik, ha fúj. A szervezésnek köszönhetően jut időm a barátnőimre, a családomra, a páromra, vezetem a háztartásom, dolgozok és nem utolsó sorban edzem!
Ez persze áldozatokkal is jár.
Egy "normális" napomon munka után, délután négy órakor edzem, ha délután elintézni valóm van, akkor reggel, még munka előtt. A héten négy nap kezdtem reggel fél ötkor edzeni, utána dolgoztam, intéztem a dolgaim, főztem, dobozoltam, és nyolc óra elmúlt mire fürödni mentem. E mellett a zsúfolt napirend mellett is mindig tudatosan étkezem, hisz a mi sportunk ezt megköveteli. Most naponta ötször eszem, és kétszer iszok fehérje turmixot. Reggel felkeléskor iszom egy nescafe-s fehérje turmixot, eszem 8-9 között, 11-12 között, 14-15 óra között, edzés után kb. f6-6 között, és este 8 körül. Lefekvéskor iszom a másik turmixot.
Hogy oldom meg ennek a sok ennivalónak a logisztikáját? Egyszerű. Két napra előre megfőzök, dobozokba készítem, így reggel csak kiveszem a hűtőből. Evvel a praktikus táskával könnyen magammal tudom vinni, és nem utolsó sorban hűtőtáska, van hozzá két jégakku. A teteje tabletta tartó, a különféle táplálék kiegészítőket szépen adagokba lehet rendezni.
A fiúknak mondom, hogy nem csak ilyen cuki rózsaszínben kapható. :D
Nekem ez tökéletesen bevált. Vésztartaléknak mindig van nálam puffasztott rizs, plusz adag fehérje vagy energia szelet.
Egy kis szervezés kérdése, mindent meg lehet oldani csak akarni kell.
Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!
Ági
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése